A fideszes igazságügyi államtitkár úgy tűnik, legalább 85 millió forint korrupciós jutalékot tett zsebre hivatali ideje alatt. Csöbör Katalin is elég régóta tevékenykedik, vajon neki is vannak ilyen bevételi forrásai?
Nem keresnek rosszul a fideszes politikusok, egy sima államtitkár például legalább havi 2 milliót, vagyis évi 24 milliót visz haza. Na ennek a négyszeresét Völner Pál a gyanú szerint még megkapta úgymond kafetériaként. Emberek nyomotán nyerészkedve, kilakoltatásra váró magyar családok kárára tett zsebre 85 milliót, legalábbis egyelőre ennyit tud az ügyészség.
Nem lenne meglepő az sem, ha ennek a tízszereséről lenne szó, hiszen Orbán Viktor szolgálata annyira visszataszító munka, hogy azt csak rengeteg pénzért lehet elvégezni anélkül, hogy az ember pár nap alatt belerokkanna. Nyilvánvalóan a Völner-módszer egyáltalán nem elszigetelt eset.
Völnernél ugye az volt, hogy a Pegasus néven elhíresült lehallgatási és megfigyelési botrányban Varga Judit szerint ő írta alá a parancsokat. Völner azonban visszaszólt, nem akarta magára vállalni, ezért landolhatott az ügyészeknél a paksamétája.
Mindeközben minden ocsmány módon drágul, olyan alapvető dolgok, mint az étolaj, a búzaliszt, a benzin és persze az euró soha nem látott árakon vásárolható meg. Ahol meg netán olcsóbban lehetne vásárolni, azokat a helyeket bezáratná Orbán és bandája. És azt se feledjük el, hogy Magyarországon halnak meg a legtöbben a koronavírus miatt, szinte hetente döntjük meg a lakosságunk arányában a halálozási világcsúcsokat. Ez a Fidesz országlása, ettől kell megszabadulnunk.
Áruhiány és áremelkedés: ezt hozhatja az idei karácsony
Globális problémák állnak az áruhiány mögött, de Orbán alkalmatlansága, a brutálisan romló forint sem segít. Iszonyatos nehézségeket jelent a családoknak az idei karácsony.
Orbán megbüntetné a boltot, ahol olcsón lehet vásárolni
A kormány az élelmiszerpazarlást használhatná ürügyként, hogy kizárja a külföldi boltokat a hazai piacról. A magyarok pedig az olcsó vásárlás helyett mehetnek majd a méregdrága fideszes üzletekbe.
Drágán add az életed: januártól még brutálisabb áremelkedés jön
A Fidesz-kormány elhibázott politikája miatt még durvábban drágulhatnak a pékáruk jövő év elején.
Nem áll meg a drágulás, hatalmas az infláció és még a végét sem látjuk
Az iparban mérhető hatalmas áremelkedések nemsokára megjelennek a fogyasztói árakban is - egy szó, mint száz, megint többet kell majd fizetnünk a megélhetésért.
Aznap épp 5 millió forint kenőpénzt tett zsebre, amikor felesküdött a magyar nép szolgálatára
Legalább 83 millió forintnyi kenőpénzt vett át a fideszes Völner Pál az ügyészség szerint.
Korántsem ért még véget a Völner-botrány: fonyódi végrehajtót is letartóztattak
Völner Pál államtitkár botránya múlt héten robbant be, amikoris kiderült, hogy 83 millió forintnyi kenőpénz elfogadásával vádolják a Pegasus-ügyben is fontos szerepet betöltő Fidesz-csicskát. A botránynak egyelőre nem látni a végét.
Csárdi: devizahiteleseken nyerészkedett Völner Pál
A hitelkárosultak veszteségeiből finanszírozódott a Völner vagyon?
Dupla végkielégítést kaphat Völner a lopott vagyon mellé
Biztos azért jutalmazza a Fidesz a lebukott politikusbűnözőt, mert átlépte a 80 milliós prémiumcélt a korrupciós ügyeiben.
Attól ez még nem demokrácia, hogy van Völner-ügy: Rogán-ügy, Mészáros-ügy, Kubatov-ügy miért nincs?
Hajnal Miklós az ATV-ben fejtette ki: attól még semmi sincs rendben, hogy Völner ellen elindult egy végtelen hosszú folyamat, aminek ki tudja, mi lesz a vége. Európa-bajnokok vagyunk korrupcióban - Rogán, Kubatov és a Tiborcz-Mészáros duó miért nincs még vád alatt?