Jövőbeni tervekről és a politikusi pálya buktatóiról is szó esett azon a generációkon átívelő kedd reggeli egyeztetésen, melyen Veres Pál a nemrég megválasztott diák-városvezetőket fogadta – írja a MINap Online.
A Miskolc Városi Diákönkormányzat (MiDÖk) tavalyhoz hasonlóan idén is megválasztotta diákpolgármesterét. Így aztán a polgármester – a hosszú évek kihagyását követően 2021 őszén kinevezett és most leköszönő Hudák Lilla nyomdokaiba lépő – Lőrinczi Dávid Bencének is átnyújtotta a város kulcsát. Ezúttal viszont a november végén a titulusért szintúgy induló, majd diák-alpolgármesteri rangot nyert Pető Csengét is fogadta Veres Pál. A kvázi helyettesi struktúra felállítása az egyik lényeges újítása a tavaly útjára indított rendszernek.
A találkozón Szarka Dénes kifejtette: a felhalmozott tapasztalatok mentén készek folyamatosan átgondolni és korrigálni a diákönkormányzat működését. Az ifjúsági tanácsnok soron következő projektként emelte ki, hogy az Arany János utcán található Célpont Közösségi Térről a MiDÖk mihamarabb egy nekik dedikált, tágasabb és komfortosabb helyiségbe költözhessen át. Hozzátette: a diákok igényeit azok vezetői a városháza ifjúsági referensének, Kovács Boglárkának folyamatosan tolmácsolják.
A politikusi protokoll sokszor nyomasztó gúnyája alól ezúttal sikeresen kimenekített kötetlen beszélgetésen Dávid és Csenge a kortársaik (köz)életét érintő kérdéseken túl kitérhettek személyes indíttatásaikra, továbbtanulási szándékaikra. Némi bepillantás nyerhettek „a nagyok” politikai arénájába.
A minden bizonnyal merő véletlenből épp negyvenöt percesre sikeredett konzultáción az ismert okokból az oktatást behatóan ismerő Veres Pál a MiDÖk-kel történő hatékony együttműködésre hívta fel vendégei figyelmét. A polgármester amellett érvelt, hogy az ifjú politikusok mindenképp a borsodi megyeszékhelyen alapozzák meg egyetemi és felnőtt éveiket. Arról is biztosította továbbá Csengét és Dávidot, hogy ötleteik megvalósításában segítő kezet fognak tőlük kapni.
Forrás: MINap Online