Helyi szerkesztő|2022.12.13
Miskolc
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 50 éves férfi ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás vétsége miatt – írja a Borsodihír.hu.
Az elkövető egy borsodi kistelepülés belterületén kihelyezett vasúti kereszteződésben lévő fényjelző készülékek lámpatesteit fejszével összetörte.
A vádirat szerint a vádlott 2021. november közepén, éjszaka egy borsodi kistelepülésen ittas állapotban gyalogolt, és amikor odaért a vasúti kereszteződéshez, a rendeltetésszerűen működő fényjelző készülékek fehér, szabad jelzést kibocsátó lámpatesteinek biztonsági üvegét a nála lévő fejszével betörte – a speciális izzók is összetörtek.
A férfi ezzel veszélyeztette a vasúti átjáróban közlekedők életét, testi épségét, mivel a fényjelző készülékek biztosítási módja már nem volt teljes értékű, ugyanis szabadjelzést nem adtak.
Ezen túlmenően a férfi több mint 300 ezer forint kárt okozott.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben – közérdekű munka büntetést indítványozott.
Forrás: Borsodihír.hu