Helyi szerkesztő|2023.01.14
Miskolc
Gondos kezek vágják le a sérült, száraz ágakat, majd az így keletkezett sebeket is kezelik – írja a MINap Online l miskolci hírforrás.
Csütörtökön megkezdődött a Vár utcai gesztenyefasor ápolása, tehát levágják az összes olyan ágat, amelyik sérült, száraz, vagy egy másik ággal "dörzsöli" egymást a feladattal megbízott cég, a Famentők Arborista Bt. vezetőjének elmondása szerint. Továbbá felmérik, és ha szükséges, kezelik az üregeket, odukat is. Hajagos Antal minősített faápoló és csapata a korábban elkészült szakvélemény alapján kezdte meg a munkát. Minden fára egyedileg elő van írva, hogy mit kell elvégezni rajta, de ezt a munkát csak minősített szakemberekre lehet bízni, akik tudják, melyik ág egészséges, melyik nem.
- Az ápolás célja, hogy a gesztenyefák egészségesen tudjanak élni, és ezzel meghosszabbítsuk az életüket - hangsúlyozta a szakember.
A közel százéves gesztenyesor fáinál beavatkozásra volt szükség, de előtte az önkormányzat részletes állapotfelmérést rendelt meg a huszonkilenc fára vonatkozóan – pontos terv ugyanis csak azt követően készülhetett a megmentésükre, ha ismertté válik, hogy milyen problémákkal küzdenek az adott egyedek. Szabó József Kristóf faápoló, favizsgáló és növényvédelmi szakmérnök először szemrevételezéssel vizsgálta meg a látható állapotát a fáknak, ezt követték a műszeres felmérések a fakopp nevű eszközzel. A mentőakcióba a miskolciakat is bevonták, a városvezetés lakossági fórumot szervezett a szakember jelenlétében, ahol egyedről egyedre haladva ismertették velük az eredményeket.
A városlakók érzelmileg erősen kötődnek a fasorhoz - ezt hangsúlyozta most is a városi főkertész, aki jelen volt az ápolási munka megkezdésénél, de a következő napokban is nyomon követi majd a munkát. Czifrusz Natália kiemelte, az a legfontosabb, hogy a fák megtarthatók legyenek, mégpedig úgy, hogy nem veszélyeztetik az emberek biztonságát sem. Felelevenítette például, hogy az egyik fa tavaly augusztusban kidőlt a Miskolcra lecsapó viharban.
- Most nyugalmi állapotban, vegetációs időszakon kívül, és kedvező, fagymentes időjárásban kezdték meg a munkát a szakemberek. A tervek szerint még januárban végeznek is a fák ápolásával - tette hozzá.
Azt is megtudtuk, hogy a vágások friss "sebeit" fertőtlenítővel kezelik, ami vízhatlan, így nem tud bejutni a víz a fa szöveteibe, ezzel védve a fát a korhadástól. A főkertész is mutatta, hogy mivel a régebbi vágási és törési felületeket nem kezelték, így jól láthatóan több heg és sebfelület is be van korhadva. Oduk keletkeztek a fákon, ezeket szintén vizsgálták legutóbb, és most fejlett technológia alkalmazásával kezelik is, ami akár évtizedekkel is meghosszabbíthatja a fák élettartamát.
Forrás: MINap Online l miskolci hírforrás