Kutatás: A fideszesek is a miniszterek fizuját költenék a járvány elleni harcra

Kutatás: A fideszesek is a miniszterek fizuját költenék a járvány elleni harcra

Még a Fidesz szavazóinak fele is inkább a miniszterek és az államtitkárok fizetéséből vonná el a pénzt a járvány elleni védekezéshez - ez derült ki az EzaLényeg.hu megbízásából készített közvélemény-kutatásból.

Közvélemény-kutatást készíttetett az EzaLényeg.hu, hogy kiderüljön, mit gondolnak az emberek a koronavírus-járvány körüli kérdésekről.

A felmérés eredményéből tisztán látszik, hogy még a Fidesz szavazóinak nagy része is egyet ért azzal a felvetéssel, hogy nem az önkormányzatoktól és a pártoktól kéne elvonni a támogatásokat. Ehelyett a miniszterek és az államtitkárok fizetéséből kellene a pénzt elvenni a járvány elleni védekezésre.
  • A teljes népesség 81,4%-a egyet ért ezzel a javaslattal. 
  • Egész pontosan a fideszesek 50%-a teljes mértékben egyet ért ezzel. Mindössze 32%-uk nem támogatja ezt a felvetést.
  • Az ellenzéki pártok szavazóinak esetében a javaslat támogatása még nagyobb. Az összes ellenzéki párt szavazótáborában közel teljes az egyetértés abban, hogy a miniszterek és az államtitkárok fizetését vonják el a városok pénze helyett. 
  • A Fidesz-KDNP szavazóin kívül a Mi Hazánk Mozgalom szavazói közt volt a legkisebb egyébként a javaslat támogatása. Ugyanakkor még az ő szavazóik 72%-a is teljesen egyetért vele és csak a 10%-a nem támogatja. 
Kutatásunk számítógéppel támogatott webes interjú (CAWI) módszerével készült, az adatfelvétel ideje: 2020. április 9-12. A mintanagyság 1000 fő, amely a főbb demográfiai változók alapján reprezentatív a magyar népességben található eloszlások szerint.

Az ellenzék fel tudta karolni a témát.

A kérdésünk elsősorban az államtitkárok és a miniszterek fizetésére vonatkozott, az ellenzéki országgyűlési képviselők mégis példát tudnak mutatni a kormánytagoknak a témában.

A Fidesz által kiutalt képviselői fizetésemelést a szocialista frakció valamennyi tagja a járvány elleni védekezésre ajánlotta fel például.

A független országgyűlési képviselők, Hadházy Ákos, Szabó Szabolcs és Szél Bernadett pedig törvénymódosítással érnék el, hogy az országgyűlési képviselők ne kapják meg a fizetésemelésüket. Helyette az egészségügyre fordítanák a pénzt.

A járványhelyzet kelős közepén megadott képviselői fizetésemeléssel kapcsolatban megkerestük a Fidesz sajtóosztályát. Arra voltunk kíváncsiak, mire költik a fizetésemelésüket képviselőik, miután kiderült: az ellenzék jótékonykodik és a járvány elleni védekezésre ajánlja fel a pénzt. 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.06.05

MSZP: 46000 magyar hal meg évente, mert rossz az egészségügy

Az újjáépítés helyett a fideszes oligarchák költségvetését nyújtotta be javaslatként a kormány a törvényhozásnak - mondta online sajtótájékoztatóján Korózs Lajos, a parlament népjóléti bizottságának szocialista elnöke.

  • 2020.06.05

Szégyen: Orbán már megint egy diktátornak puncsol

A felcsúti miniszterelnök nem bír leállni. Most épp a fehérorosz diktátorhoz dörgölőzik, ezzel szégyent hoz Magyarországra. Megint. 

  • 2020.06.05

Új Simicska: 24 milliárdot keresett Szíjj László

157 milliárd forint értékben értékesítette szolgáltatásait tavaly Szijj László cége. Ez szinte kizárólag állami megrendelésekből származik. Üzemi eredményük 31,5 milliárd volt.