Hende Csaba úgy érezhette, megérdemel némi jutalmat a sok-sok megfeszített melóért, amit a térségért nyomott, kiugrott hát Panamába.
Időzítés tíz per tíz: egy másfél perces tartalmatlan felszólalás miatt, a hivatalos program kezdete előtt. Közpénzen, persze.
Ungár Péter szerint a bukott miniszter tette mindezt úgy, hogy nem tudni kivel és miért ennyi időre, miért közpénzen utazott akkor, amikor éppen lobbiznia kellett volna azért, hogy Szombathely visszakapja azt a több, mint hárommilliárd forintot, amit az Orbán-kormány elvett.
Hende Csabát láthatóan jobban érdekli az, hogy közpénzből utazzon a tengerentúlra, mint hogy dolgozzon a választókerületéért - írta az LMP képviselője.
Hozzátette, függetlenül attól, hogy egyedül ment vagy nem, egy biztos: Szombathely többet érdemel, mint Panama.
Ha nem ismernénk a fideszes csicskákat, még azt hinnénk, Hendét a saját szégyenérzete hajszolta Panamába, amiért nulla forintot lobbizott Szombathelynek és a szombathelyieknek.
De nem. Ez vélhetően csak egy újabb luxus-kiruccanás, amit a változatosság kedvéért megint mi fizettünk.
Ungár Péter: hiába jelent be bármit Hende, ő a nulla forintos ember marad
Szombathelyen ismét szemtanúi lehetünk, milyen mélységekbe képes lesüllyedni a Fidesz.
Ungár Péter ígéretet tett: visszaszerzem a szombathelyiek pénzét!
Az LMP képviselő mellett áll az MSZP, a Jobbik, a Párbeszéd Magyarországért és személyesn Kunhalmi Ágnes is.
Ungár Péter: a nettó 180-200 ezres fizetésből nem lehet megélni
Az LMP képviselő kisfilmben mondta el, mind tudjuk, hogy a Balaton kiemelt fontosságú Magyarország számára és mind tudjuk azt is, hogy a magyar tenger a közösség közjava.
Karácsony Gergely is Ungár Pétert támogatja
A főpolgármester és miniszterelnök-jelölt biztosította a szombathelyi képviselőt a támogatásáról.
A Fidesz szerint csak a fideszesek magyarok, Ungár Péter szerint mindenki
A Fidesz birodalma arra épült fel, hogy azt kántálják bele a polgárok fejébe, azok, akik nem hódolnak be a kormánypártnak: nem magyarok. Talán nem is emberek.
Támogasd az ezalényeg.hu szerkesztőségét, hogy ne hallgattassanak el minket!