Önkormányzati feketekasszáról szóltak a hírek

Önkormányzati feketekasszáról szóltak a hírek

Feketekasszából fizették a Kriza Ákos 2014-es kampányába besegítő vállalkozót - állítják többen.

Feketekasszából fizették a Kriza Ákos 2014-es kampányába besegítő vállalkozót, legalábbis az érintett állítása szerint. A polgármester mindent tagadott, az ügyet robbantó férfi azonban e-mailekkel igyekezett bizonyítani igazát. Sőt, mint később kiderült, még a telefonszámláját is egy miskolci cég fizette.

A Jobbikhoz közeli N1TV robbantotta a később miskolci feketekasszaként ismertté vált ügyet még 2016 elején. A portál által készített videóban egy nyíregyházi vállalkozó, Lakatos Miklós arról beszélt, hogyan segített be még a 2014-es választások idején Kriza Ákos kampányába. Állítása szerint Kovács Zsolttal, a polgármester akkori kabinetfőnök-helyettesével tartotta a kapcsolatot, bejáratos volt az önkormányzathoz, a kiadásait pedig lényegében bemondásra fedezték. Azt mondta, hogy alkalmanként volt, hogy százezreket vittek el a hivatalból, ez a pénz pedig az önkormányzat feketekasszájából származott. A kampány alatt szerinte összességében több millió forintot kapott ilyen módon. A munkájáért cserébe a kiadásai fedezése mellett nem pénzt akart, hanem azt kérte, ő kaphassa meg a diósgyőri stadion bontását, amelyen 150-en dolgoztak volna.

Kriza szerint nem volt kapcsolat, de a telefonszámláját azért fizették

Kriza Ákos rágalomnak nevezte a riportban elhangzottakat. A polgármester közleménye szerint az önkormányzatánál soha nem volt "feketekassza", nincs, és nem is lesz, aki pedig alap nélkül rágalmaz és vádaskodik, annak bíróságon kell felelnie ezért. A csatorna interjúalanyát elmondása szerint a felvételen látta először, vele soha nem találkozott. Azt is közölte, hogy sem az önkormányzat, sem pedig ő nem állt a vállalkozóval semmilyen jogviszonyban.

Lakatos Miklós ugyanakkor igyekezett ennek ellenkezőjét bizonyítani. Az akkor még kormánykritikus Magyar Nemzethez eljuttatott e-mailek szerint több üzenetet is váltott egy nővel, aki a leveleket polgármesteri titkárságvezetőként írta alá. Az e-mailekben egy cégről van szó, amelyet közösen hozott létre Lakatos felesége, illetve Kovács Zsolt. A vállalkozó állítása szerint a közös céget azért alapították, hogy annak keretében végezzék majd a diósgyőri stadion bontását, amit megígértek neki a kampányban végzett munkájáért. Ez egyébként nem valósult meg.

Jakab Péter, a Jobbik akkori miskolci frakcióvezetője pedig közérdekű adatigényléssel tudta meg, hogy Lakatos Miklós havi húszezer forintos telefonszámláját egészen a feketekassza-ügy kirobbanásáig a Miskolc Holding fizette. Pedig Kriza Ákos korábban úgy nyilatkozott, hogy sem ő, sem az önkormányzat nem állt semmilyen jogviszonyban a vállalkozóval.

Kovács Zsolt túllépte a hatáskörét

Miskolc jegyzője, Csiszár Miklós is beszállt a nyilatkozatháborúba. Azt írta, hogy az önkormányzat a Lakatos Miklósné, valamint Kovács Zsolt által tulajdonolt nyíregyházi székhelyű gazdasági társasággal semmilyen jogviszonyt nem alakított ki és üzleti kapcsolatot soha nem létesített. Mindebből következően, közpénz nem foroghatott a cégben. Írt arról is, hogy „Lakatos Miklós polgármester úrhoz címzett megkeresései Kovács Zsolt egykori kabinetvezető-helyetteshez, korábbi munkakörével összefüggésben érkeztek. Az viszont megállapítható, hogy Kovács Zsolt, Lakatos Miklós ügyeivel összefüggésben, a hatáskörét túllépve intézkedett és járt el”.

Nyomozások

Lakatos Miklós állítása szerint a kampányban egyik feladata az volt, hogy jutassa el a sajtóhoz azt a képet, amelyen az akkori baloldali jelölt, Pásztor Albert állítólag kéjhölgyek társaságában látható. Az N1TV első riportjában még egy telefonbeszélgetés hangfelvételét is lejátszotta, amelyen Pásztor Alberttel beszélt. Az akkori polgármesterjelölt, volt rendőrkapitány gyenge hamisítványnak nevezte a fotót.

Az ügyben akkor nyomozás indult, amelyet később egyesítettek a Jobbik és a Demokratikus Koalíció által már az állítólagos miskolci feketekassza ügyében tett feljelentésekkel. Később Jakab Péter azt közölte, hogy választási csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt is vizsgálódik a rendőrség.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.13

Étterem után taxiszámla: Alakszai Zoltán vígan éldegélt a miskolci adófizetők pénzéből

Bazin Levente, a Velünk a Város politikusa azt állítja, majdnem kétszázezer forintnyi taxiszámlát fizettetett ki a miskolci önkormányzattal, azaz a miskolci adófizetőkkel Alakszai Zoltán, Miskolc korábbi jegyzője, egy év alatt.

  • 2020.06.11

Majdnem 473 millióval jutna több Miskolcnak, ha nem propagandára szórná a pénzt a kormány

Rogán Antal propagandaminisztériuma idén eddig 30 milliárdos forintra szerződött két haveri céggel. Ezt a pénzt szétoszthatták volna inkább az önkormányzatok között és adhatnának belőle Miskolc városának is. 

  • 2020.05.27

Az osztrák önkormányzatok 1 milliárd eurót kapnak, Miskolctól 450 milliót vesznek el

A koronavírus elleni védekezés miatt anyagi nehézségekkel szembesülő önkormányzatokat segíti az osztrák kormány. Miskolctól ezzel szemben jelentős összeget vontak el.