Orbán és Csöbör Katalin tehetetlen a drágulással szemben - nem mintha őket személyesen zavarná, hogy februárban már 8,5 százalék fölé nőhet az infláció. Inkább azt számolgatják, mennyivel lesz így több az áfabevételük...
Mostanra kiderült: Orbánék árbefagyasztása a mindössze 6 féle, látszólag hasraütésszerűen kiválasztott termékre nem gyakorolt érzékelhető pozitív hatást a miskolciak mindennapjaira.
Mondjuk ez várható volt, tekintve, hogy a stoppolt árú élelmiszerek a borsod-abaúj-zempléni élelmiszerfogyasztás max 1-2 százalékát teszik ki, minden más pedig tovább drágult. Többek között éppen az árstop hatására, hiszen a kersekedők kénytelenek egyéb termékeken visszaszedni a veszteségeiket.
Tök jó, hogy "olcsó" a csirke farhát a húslevesbe, de mit csináljunk, ha minden más hozzá kétszer annyiba kerül?
Hiába kérkedik azzal Orbán Viktor, hogy a 4 stop politikája megvédte a magyar családokat, a valóság az, hogy egy átlagos magyar család már 2021-ben többszázezer forinttal költött többet, mint egy évvel azelőtt! És ez a drágulás bizony nem fog megállni.
Az összes "stop" csak porhintés, cinikus választási látszatintézkedés volt: a különbözetet így is, úgy is mi, elkeseredett, kisemmizett miskolci emberek fizetjük meg.
Orbán és Csöbör Katalin így működnek: sunyi módon csak a saját zsebünkből adnak nekünk "ajándékot", aztán röhögnek a markukba, mikor az árakkal arányosan növekvő áfára gondolnak... ebből elég!
Április 3-án parkolópályára küldjük a minket a saját zsebünkből kilopott aprópénzzel vesztegető fideszeseket!
Orbán-adó: Drága lett a paradicsom, nem sárga!
Orbánnak még a kampánydumája is azt bizonyítja, a felcsúti szotyiköpködőnek fogalma sincs a magyar valóságról. Ha kitenné a lábát a palotájából, talán látná. Majd április 3-a után leeshet neki a tantusz!
Az áfa: a Fidesz-rendszer lételeme, a szegények adója
Magyarország egész Európa legmagasabb adója terhel minden vásárlást. És itt a kulcsa annak, hogy Orbánt, a fordított Robin Hoodot miért is nem zavarja a családok életét tönkretévő brutális drágulás: a magasabb árak magasabb áfát jelentenek a fideszes kisgömböcnek...
Pörköltet főzöl? Szinte a felét az Orbán-adó fogja felzabálni!
Kiszámoltuk, pontosan mennyit nyúl le az Orbán-adó, azaz a pusztító áremelkedés a családi ebédből. Ma 1300 forinttal többe kerül elkészíteni egy sertéspörköltet nokedlivel, mint 2010-ben.
Orbán-adó: Kétszer drágább lett a liszt Orbán hatalomrakerülése óta
Iszonyatos áremelkedés keseríti meg magyarok tömegének az életét Orbán miatt. Már a lisztet is aranyárban mérik. Itt tényleg csak Orbán elzavarása segíthet.
80 nap alatt a NER körül: az egykulcsos adó bevezetése
2011-ben vezették be Orbánék az egykulcsos adózást amit akkor arányos adórendszernek neveztek. Azóta kiderült, ez is csak a Fidesz-csicskáknak és a NER-lovagok vagyonának a növekedését szolgálja, mindenki más meg csak nyögi a terheket. És hogy hogy gazdagodtak meg ezen keresztül a Fideszesek? Elmagyarázzuk.