Valóságképek – ezzel a címmel nyílt párhuzamos tárlat Kondor Attila és Szabó Ábel válogatott műveiből csütörtök délután a Miskolci Galéria Rákóczi-házában - írta a MINap Online.
Valóságképek – ezzel a címmel nyílt párhuzamos tárlat Kondor Attila és Szabó Ábel válogatott műveiből csütörtök délután a Miskolci Galéria Rákóczi-házában.
A középkorú képzőművész-generáció két jelentős hazai alkotójának munkásságába nyerhet betekintést az, aki az elkövetkezendő hetekben ellátogat a Miskolci Galéria falai közé. A felvonultatott festők szemlátomást úgy a magyar, mint az egyetemes művészeti hagyományokból merítettek, alkotói pályájuk számos nagy előd nyomdokain bontakozott ki.
– Nem tegnap jött az ötlet. Nagyjából másfél-két éve beszélgettünk először arról, hogy a kiállítás létrejöhessen – emelte ki köszöntőjében Kónya Ábel, a Miskolci Galéria tagintézmény-vezetője, aki köszönetet mondott a művészeknek a Miskolcra hozott reprezentatív anyagukért, amit valamifajta átszellemültség és megfigyelés iránti vágy jellemez ítélete szerint. A kiállítást Sulyok Miklós művészettörténész nyitotta meg, aki úgy látja, amennyiben a kiállított képek – ahogy a cím is mondja – valóságképek, akkor párhuzamos valóságok képeiről kell beszélnünk. – Mintha kiegészítései volnának egymásnak – vélekedett.
Kondor Attila és Szabó Ábel a modern város- és tájképi ábrázolásokban rejlő lehetőségek közül két markánsan eltérő, ugyanakkor egymással „beszédes” párhuzamba állítható felfogást jelenítenek meg, mindezt úgy, hogy mindketten a napjainkban is érvényes szellemi, egzisztenciális, ismeret- és létfilozófiai vagy éppen társadalmi vonatkozású belátások terepévé teszik festészetüket. „Együtt haladnak, de sohasem érintkeznek” – hangzott el Sulyok Miklós részéről.Kondor Attila valósága – miként arra maga is utalt – a fizikai időn túl van, magasban lévő városnak nevezi művészi univerzumát.
„A festmény egyszerre eredmény, végpont és új kiindulópont. Az összpontosítás megannyi egymásra következő pillanatát rögzítik az egymás fölé kerülő festékrétegek” – vallja.
Szabó Ábel az inspiráció kérdése felől úgy fogalmazott: az, hogy valami miért tetszik, és miért tartja érdemesnek vászonra vetni, nem pusztán egy gondolati, logikai folyamat eredménye. Leginkább a művész személyiségének környezetére vetített reflexiója. A szervezők szándéka nem csupán az volt az átfogó válogatásokkal, hogy számunkra bepillantást nyújtsanak a művészek munkásságába, hanem hogy egymásra gyakorolt hatásukban is vizsgálni kezdjük az elénk táruló műveket, (újra/át)értelmezzük a bennük megnyilvánuló szemléletmódokat, mígnem aztán a világról alkotott jellegzetes karakterű festői víziók kettőssége szellemünk vásznán kirajzolódik...
