A magyar férfiember archetípusa: a gazda - mondja Orbán, aki sosem dolgozott

A magyar férfiember archetípusa: a gazda - mondja Orbán, aki sosem dolgozott

Sok pofátlanság hagyta már el a felcsúti miniszterelnök lepénylesőjét, de ez a mostani mégis olyan, hogy köpni kell tőle.

Orbán Viktor, mióta csak kijött az iskolapadból, sosem dolgozott a munkaerőpiacon, sosem végzett kétkezi munkát, természetesen sosem művelt földet, és soha egyetlen napon sem kellett attól tartania, hogy másnap nem lesz mit ennie. Édesapja fenntartások nélkül szolgálta ki az előző rendszert, Viktort pedig felkapta a rendszerváltás és Soros György, akit azóta sátánnak kiáltott ki a Fidesz.

A Fidesz pofátlanságnak nincs határa

Volt itt persze pofátlan hazudozás is. Ma Magyarországon van földbéke, és ezt érdemes megvédeni – hazudta Orbán. Azt is mondta, hogy a kormány dolga, hogy a magyar vidéknek és mezőgazdaságnak megfelelő forrásokat, technológiákat, figyelmet és jogi környezetet biztosítson, és akkor még nagyobb teljesítményre lesz képes az ágazat.

Ellopták Orbánék a földet, most meg hazudnak

Igen, az lenne, csakhogy nem ezt teszik, hanem a fideszes haverok és oligarchák kezébe játszanak át fél megyényi területeket folyamatosan. Nem kell messzire menni, elég rákeresni, hány földárverésen licitált főnökei megbízásából Mészáros Lőrinc ügyvédje. Vagy sokan emlékezhetnek még a mezőhegyesi ménesbirtok körül zajló dicstelen történetre, de a rejtélyes körülmények közt elhunyt Együtt-politikus Váradi András kálváriájára is.

A Fidesz nem megmentette a magyar földet, hanem trágyával együtt lopta el a magyar paraszttól. Kihúzta alóla a földjét, most meg hátba veregeti. Undorító banda!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.31

Egyetemi szinten oktatják a hazudozást a jövő álhírgyárosainak - FFF 35. rész

Az év poénja, hogy a hírhamisításban élenjáró közmédia akar a tények tiszteletére tanítani. 

  • 2020.07.29

Csajos csevegésbe rejti a Pesti Srácok a kőkemény propagandát – FFF 34. rész

A Pesti Srácok leánykülönítménye cukormázba burkolja a Fidesz nemzeti manipulációját. Kitöltési útmutató, csak úgy lazán, csajosan – nekünk felfordult a gyomrunk. 

  • 2020.07.27

Elemzőnek hazudja a pártkatonát a Fidesz-propaganda - FFF 33. rész

A saját párttársaikat is elemzőnek állítják be a Fidesz-propagandában. Így próbálják átverni a magyar embereket. Mutatjuk a valóságot!