800 forintos almával zsonglőrködik Varga Judit, aki férjével 6 milliót keres

800 forintos almával zsonglőrködik Varga Judit, aki férjével 6 milliót keres

Miközben nyilvánvalóan aranyosnak szánták az igazságügyi miniszter posztját, eléggé mellément. Kicsit undorító, ahogy olasz dizájner blúzában mosolyogva zsonglőrködik a hazai gyümölccsel, amit a magyarok nem tudnak megfizetni.


Egyre többeknek megfizethetetlen az alma, a körte, a szilva és a többi kora őszi vitaminforrás - írta a Népszava hétfőn. A lap összeállítása szerint az élelmiszerárak 7,9 százalékkal nőttek, a friss gyümölcsök 46 százalékkal lettek drágábbak.

Másfélszer annyiba kerül a gyümölcs, mint egy éve

A szegények és a nyugdíjasok számára megfizethetetlen a kilónként 

  • 880 forintba kerülő körte,
  • 700-800 forintos alma és a
  • 800 forintos őszibarack.

Mi nem tudjuk megvenni, ő meg játszik vele

Ne játssz az étellel - szokták mondani a gyereknek azokban a családokban, ahol számít a pénz. Kulturáltabb helyeken egyébként akkor is, ha épp nem annyira vannak kiszámítva. (A miniszterek baromi jól keresnek.) Ez egyébként kifejezetten konzervatív értékrend része, amit szavakban a miniszter is magáénak vall. Ennek ellenére játszik vele, dobálja és azt gondolja, hogy ez aranyos, netán menő. Nem az.

Még a fehér pólója is ötvenezres

Az igazságügyminiszter öltözékéről egyébként érdemes külön is pár szót szólni. Varga Judit kiválóan öltözik, mindig szép és előnyös darabokat választ (néha azért mellényúl). Amik azonban méregdrágák, pontosan úgy, ahogy a jobb ügyvédek szokták összeválogatni a ruhatárat. Ha csak egy fehér pólót vesz fel, még az is legalább egy 50 ezer forintos Ralph Lauren.

Férjével havi 6 milliót keresnek közpénzből

Nem véletlen, van mit a tejbe aprítania a mindenhez értő miniszternek, hiszen ő maga havi 2 millió körül visz haza havonta, férjét pedig kinevezték az állami Diákhitel Központ vezérigazgatójának, havi 3,5 milliós fizetéssel (plusz 20% prémium). Vagyis jelenleg a pár legalább havi 6 millió közpénzt keres.

Igen, így könnyű játszani az étellel. Csak fúj. Egy családbarát kormány bizonyára gondoskodna arról, hogy senkinek se legyen megfizethetetlen az egészséges táplálék. Sajnos a luxusfideszesek ezzel nem törődnek, ők bármit megvehetnek.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.21

5 dolog Orbán múltjából, amit szívesen kitörölne, de mi nem feledjük

Több mint 30 éves gerinctelen politikai pályája alatt Orbánnak jó pár olyan ügye volt, amit ma már titkolna. Ezekből szedtünk össze most ötöt.

  • 2020.09.18

Breaking! Orbán önkritikát gyakorolt!

Péntek reggeli propagandainterjújában kijelentette: a koronavírus második hullámát külföldről hozták be. Mindezt azok után, hogy nemrég még ő is az Adrián nyaralt.

  • 2020.09.10

Valaki oktassa már ki Orbánt a maszkviselés szabályairól, mert nem érti!

Ahol kell, ott nem hordja, videokonferenciához viszont felveszi. Egy hozzáértő sincs a környezetében, vagy van, csak nem hallgat rá?