Végre teljesítette az ellenzék követelését Orbán

Végre teljesítette az ellenzék követelését Orbán

Orbán bejelentette azt, amit az MSZP és a DK is hetek óta követel. 500 ezer forintos pluszt kapnak az egészségügyi dolgozók.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában jelentette be, hogy az egészségügyi dolgozók 500 ezer forint plussz juttatást kapnak ebben az évben. 

Ezzel a miniszterelnök végre teljesítette az ellenzék hetek óta követelt intézkedését. 

Mi is beszámoltunk arról, hogy alig pár hete Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője egy sajtótájékoztatóján kijelentette: 500 forintos egyszeri juttatást kell adni a koronavírus-járványban a frontvonalban lévő egészségügyi és szociális szférában dolgozóknak. 

Harangozó Tamás, a párt országgyűlési képviselője Orbán reggeli bejelentésére reagálva elmondta: bár még nem ismerjük az intézkedés részleteit, az MSZP üdvözli, hogy a miniszterelnök teljesítette a párt követelését. 

Ugyanakkor nem a Magyar Szocialista Párt volt az egyetlen, aki már rég kiállt az egészségügyi dolgozók béremeléséért. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szintén hetekkel ezelőtt követelte már, hogy Albániához hasonlóan, Magyarországon is legalább egy egyszeri fizetés kiegészítéssel, bérkiegészítéssel, prémiummal segítse az egészségügyben dolgozókat a kormány.

Molnár Zsolt, a párt ügyvezető alelnöke Orbán bejelentésére reagálva úgy fogalmazott, a mostani juttatás ne egyszeri legyen, hanem "állandó, visszatérő, márpedig ezt úgy hívják, hogy béremelés". Valamint arra is felszólította a kormányt, azonnal fizesse ki az egészségügyi dolgozóknak megígért pluszjuttatást.

 

(Kiemelt kép: MTI)

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.05.30

Balog Zoltán öt legundorítóbb kijelentése

A fideszes Balog Zoltánról tudjuk, hogy vizet prédikál, de néhány kijelentésével örökre beírta magát a csicskák könyvébe.

  • 2020.05.29

Úgy 8 milliárddal emeli a papok fizetését a Fidesz

Úgy látszik, csak az ápolók nem a pénzért dolgoznak, a papok igen. A pontos összeget nem közölték, de kábé 8 milliárdos emelést kapnak.

  • 2020.05.29

A fideszes Cser-Palkovics elmondta, a polgármesterek nem ismerték a fertőzöttek pontos számát

Az már elég gáz, hogy még a legnagyobb fideszes csicskák sem értenek egyet a pofátlan Orbán-kormánnyal. A fehérvári fideszes polgármester majdnemhogy kiteregette a szennyest.