Válságkezelő alapjövedelem bevezetését javasolja a Párbeszéd a koronavírus miatt

Válságkezelő alapjövedelem bevezetését javasolja a Párbeszéd a koronavírus miatt

A Párbeszéd azt javasolja, hogy a kormány egy úgynevezett válságkezelő alapjövedelem bevezetésével enyhítse a koronavírus-járvány gazdasági hatásait.

A Párbeszéd indítványa havi százezer forintra egészítené ki az erre rászoruló magyar állampolgárok jövedelmét.

Tordai Bence online sajtótájékoztatóján elmondta: pártjuk már öt éve szorgalmazza az állampolgári jogon mindenkinek járó alapjövedelem bevezetését. Egy teljesen új intézményrendszer kialakítására azonban most nincs idő, ezért ideiglenesen létre kell hozni ezt a speciális alapjövedelmet.

A válságkezelő alapjövedelem bevezetéséhez mintegy bruttó 1400 milliárd forintos költségvetési átrendezésre lenne szükség - mondta Tordai Bence. A Párbeszéd a szükséges összeget a már leállított vagy felfüggesztett beruházásokra szánt költségvetési forrásokból, illetve egy úgynevezett szolidaritási válságadóból finanszírozná.

A válságadóba az ötszázmillió forintot meghaladó vagyonok egy százalékát kellene befizetni, illetve a havi egymillió forintnál magasabb fizetéseket kellene nagyobb kulccsal adóztatni - ismertette elképzelésüket a képviselő.

Arra is kitért, hogy a kormány a héten meghozott döntésével "felfüggesztette" a munka törvénykönyvét, és ezzel teljesen kiszolgáltatta a munkavállalókat a munkaadóknak. Kérte, hogy a kabinet vonja vissza az intézkedést, majd üljön le a szakszervezetekkel és a munkaadókkal tárgyalni, mert biztosan lesznek olyan munkáltatók, akik megpróbálnak visszaélni a helyzettel.

 

(MTI)

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.04.10

5 ok, amiért Orbán a felelős az idősotthon tömeges megfertőződéséért

A Pesti úti idősotthonnal kapcsolatban két dolgot ki kell jelenteni:

     1. Orbán Viktor, nem pedig Karácsony Gergely az eset politikai felelőse,

     2. Budapest nem vált vírusgóccá, az otthon számai torzítják a statisztikát.

  • 2020.04.09

Egyre nagyobb a harc - Orbán emberei nem képesek együttműködni

Nagyon szomorú, ahogy naponta többször is egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozatokat tesznek Orbán bábjai. Hát komolyan nem lehet legalább a járvány idejére összefogni?

  • 2020.04.09

Orbán két pénzügyese még a járvány idejére sem képes együttműködni

Orbán igazán rászólhatna az embereire, hogy legalább a koronavírus-járvány idejére próbáljanak már meg együttműködni. Egy egész ország sorsa múlik ezen!