Titkolják előlünk a valóságot a fideszes pedofilügyben

Titkolják előlünk a valóságot a fideszes pedofilügyben

Tíz évre titkosították a Kaleta-ügyről szóló bizottsági ülés anyagát, így továbbra sem tudjuk meg az igazságot a fideszes pedofil ügyében. Az ülés összehívását Mesterházy Attila, a testület szocialista alelnöke kezdeményezte.

Az MTI beszámolója szerint a fideszes Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke azt mondta: "megdöbbentő és sajnálatos az egész ügy, hiszen a magyar diplomáciára is komoly árnyékot vet egy ilyen botrány" - fogalmazott Németh Zsolt újságíróknak, hozzátéve, hogy a folyamatban lévő büntetőügyben a jogi és az erkölcsi felelősség egyértelmű megítélése a márciusban kezdődő bírósági tárgyalás eredményeképpen születhet meg. A fideszes politikus a mundér becsületét védve előremutatónak nevezte az ügy nemzetközi és hazai kezelését, felidézve, hogy a szakminisztérium és a magyar hatóságok azonnal léptek, amikor jelzés érkezett hozzájuk, és már tavaly márciusban hazarendelték a nagykövetet, illetőleg megfosztották rangjától. Hozzátette: ezt követően folyt le a nyomozás - márciustól novemberig -, amely vádemeléssel zárult, most márciusban pedig már bírósági szakba kerülhet az ügy.

Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese szintén reményét fejezte ki, hogy az Információs Hivatal és az Alkotmányvédelmi Hivatal felülvizsgálja és modernizálja a nemzetbiztonsági ellenőrzéseket. Ezzel egyébként a kormánypárti politikusok is kénytelenek voltak egyetérteni. Vadai szerint az ügy részleteit 10 évre titkosították ezért, írásbeli kérdéssel fordul az ügyészséghez, hogy kiderüljön, kinek a jelzése alapján történt meg a nagykövettel való kapcsolatfelvétel.

(MTI nyomán)

A perui rendőrség az Index híréből értesült Kaleta pedofilügyéről

A perui rendőrség kiberbűnözésre szakosodott részlege sem tudott arról, hogy Kaleta Gábor volt magyar nagykövet gyermekpornográf ügybe keveredett, és emiatt eljárás indult ellene - írja az Index.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.04.06

Bajnai: ha nincs jó válságkezelés, évtizedekig gondban leszünk

Magyarország korábbi miniszterelnöke 2009-ben sikeresen hárította el az államcsődöt, és tette növekedési pályára az országot. Most a koronavírus-járvány okozta válságról osztja meg a véleményét.

  • 2020.04.06

Fekete-Győr megmutatta Orbánnak, honnan tudna 1349 milliárdot szerezni

A Momentum elnöke összeszedett néhány beruházást, melytől elvonva a pénzt, a magyar emberek több mint ezer milliárd forinthoz jutnának a járvány elleni küzdelemhez. 

  • 2020.04.06

A Párbeszéd az Európai Bizottsághoz fordul a felhatalmazási törvény miatt

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője és Jávor Benedek, a Párbeszéd uniós tanácsadója panasszal fordul az Európai Bizottsághoz. Szerintük ugyanis a felhatalmazási törvény rendelkezései az Európai Unió jogát is több ponton sértik.