Rendhagyó nyílt levelet írt az MSZP elnöke Orbánnak

Rendhagyó nyílt levelet írt az MSZP elnöke Orbánnak

Rendhagyó és nem szokványos, hogy a Magyar Szocialista Párt elnöke közvetlenül a miniszterelnökhöz fordul egy nyílt levéllel, Tóth Bertalan mégis ezt tette most.

A pártelnök a Népszava hasábjain üzent a miniszterelnöknek.

"...a koronavírus-járványt és a nyomában kialakuló gazdasági és társadalmi válságot nem lehet hatékonyan és eredményesen kezelni, ha a járvány elleni védekezés során nincs nemzeti egység, ha bárki is egyedül akarja megoldani a válságot, miközben az érintettek egy részében, vagyis a társadalom egyik felében nincs bizalom a kormány és Ön iránt" - írja szókimondó levelében Tóth. 

Az MSZP elnöke egy hasonlattal szemlélteti a jelenlegi helyzetet:

A helyzet úgy áll, hogy egy csónakban vagyunk: jelenleg Ön áll a kormányrúdnál, de a csónakunk motorja lefulladt, a tenger erősen hullámzik, az utasok félnek, és érdemi intézkedés nélkül emberi tragédiák fognak bekövetkezni.

A konkrét javaslatok sem maradnak el: Orbán kioktatása helyett az MSZP elnöke elmondja, miként lehetne még kezelni a válságot a totális teljhatalommal való visszaélés mellett.

Ha Orbán komolyan veszi a nemzeti egységet, és valóban megfontolja a levélben leírtakat, azzal az egész országot kedvezőbb helyzetbe hozhatná. Mer ennyire tökös lenni?

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.05.30

Balog Zoltán öt legundorítóbb kijelentése

A fideszes Balog Zoltánról tudjuk, hogy vizet prédikál, de néhány kijelentésével örökre beírta magát a csicskák könyvébe.

  • 2020.05.29

Úgy 8 milliárddal emeli a papok fizetését a Fidesz

Úgy látszik, csak az ápolók nem a pénzért dolgoznak, a papok igen. A pontos összeget nem közölték, de kábé 8 milliárdos emelést kapnak.

  • 2020.05.29

A fideszes Cser-Palkovics elmondta, a polgármesterek nem ismerték a fertőzöttek pontos számát

Az már elég gáz, hogy még a legnagyobb fideszes csicskák sem értenek egyet a pofátlan Orbán-kormánnyal. A fehérvári fideszes polgármester majdnemhogy kiteregette a szennyest.