Nyomozás indul Nyitrai Zsolt ellen

Nyomozás indul Nyitrai Zsolt ellen

Mégis foglalkozik a hatóság az egri Kubatov-listák ügyével.

Ahogy mi is megírtuk, Egerben a fél várost tartalmazó lista került elő a választások után. Törvénytelenül listázták és sorolták kategóriákba az embereket. Ennek tetejébe még az ajánlóívekről is csináltak másolatokat, ami bűncselekmény.

Mégis nyomoznak.

Ungár Péter kérdezett rá a Belügyminisztériumnál, hogy indult-e már nyomozás az ügyben. Akkor azt a választ kapta, hogy nem érkezett feljelentés. Pedig Mirkóczki Ádám polgármester tett feljelentést az ügyben. Most maga Pintér Sándor korrigált, hiszen bejelentette, hogy választás rendje elleni bűncselekmény ügyében nyomoznak. Vagyis Nyitra „Fidesz-csicska” Zsoltnak és barátainak hamarosan a rendőrségen lesz lehetősége megmagyarázni, hogy miért listázták a város lakóit.

Egyértelművé vált, hogy az egri Fidesz csak a lopásban, a hazudozásban és a személyes adatokkal való visszaélésben jár élen.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.04.05

Gyurcsány: Orbán a kicsinyes bosszú embere!

Nagyszerű dolgokat kellene most tenni, hogy együtt és egyben maradjunk, de neki most is csak a bosszú jár a fejében - írta a volt miniszterelnök a közösségi oldalán.

  • 2020.04.05

A DK így védené a munkahelyeket és munkavállalókat

A Demokratikus Koalíció szerint mindent el kell követni a munkahelyek védelméért, mert sokkal könnyebb ma megvédeni egy munkahelyet, mint holnap létrehozni egy teljesen újat - mondta online sajtótájékoztatóján Dávid Ferenc.

  • 2020.04.05

Jobbik: sarcolás helyett támogatni kell az önkormányzatokat

A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy sarcolás helyett támogassa az önkormányzatokat, amelyek oroszlánrészt vállalnak a koronavírus-járvány elleni védekezésben - mondta a párt alelnöke vasárnapi online sajtótájékoztatóján.