Még a fideszesek is kibuktak Orbánra egy felmérés szerint

Még a fideszesek is kibuktak Orbánra egy felmérés szerint

A kormánypárti szavazók egy nagy része szerint hibázott Orbán Viktor a felhatalmazási törvénnyel. 

A Fidesz-párti választópolgárok közel 40 százaléka szerint hibázott Orbán Viktor kormányfő, amikor erővel ránk erőltette a kabinetnek rendkívüli jogköröket biztosító és korlátlan időtartamra szóló felhatalmazási törvényt. 

Népszava megbízásából mérő Publicus Intézet a rendkívüli jogrend elfogadásának megítélésére volt kíváncsi. A megkérdezettek majdnem kétharmada szerint igaza volt a Demokratikus Koalíciónak (DK), a Jobbiknak, az LMP-nek, az MSZP-nek és a Párbeszédnek, amikor úgy döntöttek, nem támogatják a javaslatot.

Az is árulkodó, hogy a bizonytalanok 62 százaléka sem kér a rendeleti kormányzást lehetővé tevő jogszabályból, vagyis nemcsak az ellenzékiek gondolják úgy, hogy a Csicskakormány túllőtt a célon.

Orbán teljhatalma számos visszaélésre ad lehetőséget, és ezt még a Fidesz hívei is észreveszik. Ez is jól mutatja, hogy kezdi teljesen átjárni a hatalom imádata a miniszterelnököt, most már azt sem mérlegeli, hogy az övéinek hogyan kedvezhet.

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.06.04

Varju László: A kormány hazudott a válságkezelésről

A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a kormány hazudott a válságkezelésről, és az állami bértámogatás visszatartásával magyar munkahelyek újabb ezreit szünteti meg - mondta el online tájékoztatóján Varju László.

  • 2020.06.04

Dobrev Klára: A Fidesz olcsón árusítja ki a rabszolgává tett magyarok munkaerejét

Az Európai Bizottság elindította a második körös konzultációt az európai minimálbérről. A DK tisztességes béreket akar a magyar embereknek is.

  • 2020.06.04

Karácsony jól beolvasott a képmutatásból jeles Orbánnak

Egészen visszataszító, amikor pont az a Orbán Viktor beszél a nemzet egységéről, aki a legtöbbet tette nemzetünk szétszakításáért, és aki magyarok millióit uszítja egymás ellen.