Még 3 milliárddal tömi ki a Fidesz Schmitt Máriát

Még 3 milliárddal tömi ki a Fidesz Schmitt Máriát

Újabb 2,9 milliárd forintot kap közpénzből a kőfideszes Schmitt Mária által vezetett alapítvány, de jut egy kis apró Bayer Zsoltéknak is.

Egy pénteken megjelent kormányrendelettel kicsit több, mint 10,3 milliárd forintot osztott különböző szervezetek között a Fidesz-kormány a trianoni diktátum aláírásának 100. évfordulójára rendezett a Nemzeti Összetartozás Évére, és ebből a legnagyobb összeget, 2,9 milliárd forintot a Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kapta.

Ez egyébként nem az első eset, hogy az egyik leghűségesebb fideszesnek számító fideszest közpénzzel tömik ki, hiszen a rendszervártás emlékévére tavaly 12 milliárdot ítélt meg a Fidesz-kormány a szervezetnek.

Ugyanezen keretből jut 220 millió a Trianon Múzeum Alapítványnak is, aminek a kuratóriumában Bayer Zsolt is ül.

A vámpírkormány tehát megint megjutalmazza az embereit, miközben az oktatás és az egészségügy romokban hever, a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről pedig szinte semmit nem tudunk.

via

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.04.05

A DK így védené a munkahelyeket és munkavállalókat

A Demokratikus Koalíció szerint mindent el kell követni a munkahelyek védelméért, mert sokkal könnyebb ma megvédeni egy munkahelyet, mint holnap létrehozni egy teljesen újat - mondta online sajtótájékoztatóján Dávid Ferenc.

  • 2020.04.05

Gyurcsány: Orbán a kicsinyes bosszú embere!

Nagyszerű dolgokat kellene most tenni, hogy együtt és egyben maradjunk, de neki most is csak a bosszú jár a fejében - írta a volt miniszterelnök a közösségi oldalán.

  • 2020.04.05

Jobbik: sarcolás helyett támogatni kell az önkormányzatokat

A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy sarcolás helyett támogassa az önkormányzatokat, amelyek oroszlánrészt vállalnak a koronavírus-járvány elleni védekezésben - mondta a párt alelnöke vasárnapi online sajtótájékoztatóján.