Hazudott a Fidesz: diktatúratörvény nélkül is lehet védekezni

Hazudott a Fidesz: diktatúratörvény nélkül is lehet védekezni

Mást sem hallottunk a fideszesektől napokon keresztül, minthogy azért kell gyorsan megszavazni Orbán teljhatalmát, mert anélkül nem megoldható a koronavírus-járvány elleni védekezés. Most kiderült: pofátlanul hazudtak, mint a vízfolyás.

Az országos tisztifőorvos saját jogkörében határozatban tiltotta meg:

  • a nemzetközi személyszállítást végző járművek belépését Magyarország területére,
  • a külföldről érkező nem magyar állampolgárok Magyarországra lépését és
  • a felsőoktatási intézmények hallgatók által történő látogatását.

Müller Cecília határozata előírta azt is, hogy a külföldről hazatérő magyar állampolgároknak egészségügyi vizsgálaton kell átesniük, amelynek eredményétől függően különböző típusú karanténba kerülnek.

Vagyis az országos tisztifőorvos simán meghosszabbította a kormány által március 13-án elrendelt járványügyi vészhelyzet kényszerítő intézkedéseit. Korábban az Operatív Törzs úgy nyilatkozott, hogy ezek az intézkedések elegendőek. Simán elrendelték a részleges kijárási korlátozást is. Azaz Gulyás Gergely kancelláriaminiszter hazudott.

Úgy tűnik tehát, hogy a diktatúrákat idéző Felhatalmazási törvény nélkül is lehet hatékonyan védekezni. Akkor mi szükség van arra?

Mint ismert, az ellenzék megakadályozta, hogy az Országgyűlés sürgősséggel vegye napirendre Felhatalmazási törvényt. Ezután minden ellenzékit víruspártisággal vádolt meg a Fidesz. A nagy sürgősséget egyébként azzal indokolták, hogy a hatékony védekezéshez szükség van a vészhelyzet korlátlan meghosszabbítására, az Országgyűlés össze nem hívására, és Orbán Viktor számára korlátlan és ellenőrizhetetlen hatalom biztosítására. Hazudtak, és most éppen az általuk kinevezett Müller Cecília országos tisztifőorvos leplezte le őket.

via

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.05.30

Balog Zoltán öt legundorítóbb kijelentése

A fideszes Balog Zoltánról tudjuk, hogy vizet prédikál, de néhány kijelentésével örökre beírta magát a csicskák könyvébe.

  • 2020.05.29

Úgy 8 milliárddal emeli a papok fizetését a Fidesz

Úgy látszik, csak az ápolók nem a pénzért dolgoznak, a papok igen. A pontos összeget nem közölték, de kábé 8 milliárdos emelést kapnak.

  • 2020.05.29

A fideszes Cser-Palkovics elmondta, a polgármesterek nem ismerték a fertőzöttek pontos számát

Az már elég gáz, hogy még a legnagyobb fideszes csicskák sem értenek egyet a pofátlan Orbán-kormánnyal. A fehérvári fideszes polgármester majdnemhogy kiteregette a szennyest.