Egy kétgyerekes anyának a kukában kellett fürödnie a kórházi karanténba zárva

Egy kétgyerekes anyának a kukában kellett fürödnie a kórházi karanténba zárva

Egy negyvenéves, kétgyermekes anyuka kálváriáját írja le a 444. A kórházban bezárták a szobájába, hideg vízben mosakodott, amihez vödörként egy szemeteskukát kellett használnia.

A portál szerint az anyuka május 8-án, pénteken érkezett meg a kórházba koronavírusszerű tünetekkel, és tudta, hogy a legjobb esetben is kábé 4 napot bent kell töltenie. Az izolációs szobában olyan körülményekkel találta szembe magát, amelyeket a "középkori" kifejezés nem is írja le igazán.

A beteg elmondása szerint többnapos tartózkodásra szánt helyiségben összesen egy fali mosdókagyló volt, a lakótértól elválasztott wc pedig egyáltalán nem, helyette egy kis mobi útivécét helyeztek el odabent.

Az emberi méltóság megtiprásának érzem, hogy egy mini pottyantós wc van behelyezve a szobába. Azt nem viszik, az ott van. Az egész szaga átjárja a szobát. Tegnap óta senki nem jött fertőtleníteni. - írta X. még szombaton, május 9-én. 

A higiénés körülményekhez képes szinte eltörpült, hogy "az egész épületet fűtik, (...) forró a radiátor miközben május 9-t írunk, és kint 28 fok van."

A legsokkolóbb rész még csak ezután jött:

"Tegnap este a veszélyes hulladék kukából kiszedtem a zsákot, Domestosszal kimostam és abban fürödtem.Találékony a magyar, de ez mindennek az alja."

Mint a beteg feltöltött videóiból kiderül, nem volt elég, hogy a szemetesben kellett "zuhanyoznia", a mosdóból csak hideg víz folyt.

A kórházakat mindeközben letiltották a kommunikációról, ami ott történik, az ott is marad. Örülhetünk, ha rémhírterjesztés miatt nem kaszlizzák be a anyukát, amiért nyilvánosságra merte hozni az igazságot.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.06.04

Varju László: A kormány hazudott a válságkezelésről

A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a kormány hazudott a válságkezelésről, és az állami bértámogatás visszatartásával magyar munkahelyek újabb ezreit szünteti meg - mondta el online tájékoztatóján Varju László.

  • 2020.06.04

Dobrev Klára: A Fidesz olcsón árusítja ki a rabszolgává tett magyarok munkaerejét

Az Európai Bizottság elindította a második körös konzultációt az európai minimálbérről. A DK tisztességes béreket akar a magyar embereknek is.

  • 2020.06.04

Karácsony jól beolvasott a képmutatásból jeles Orbánnak

Egészen visszataszító, amikor pont az a Orbán Viktor beszél a nemzet egységéről, aki a legtöbbet tette nemzetünk szétszakításáért, és aki magyarok millióit uszítja egymás ellen.