Diktatúra: egy gyulai férfit is elvittek a rendőrök

Diktatúra: egy gyulai férfit is elvittek a rendőrök

Öt gyulai rendőr két autóval ment ki szerda hajnali 6 órakor Csóka-Szűcs János, a helyi Kossuth Kör elnökének és a Momentum pártoló tagjának házához, a férfit egy kormánykritikus Facebook-poszt miatt órákig őrizetben tartották.

Nem egyedüli eset volt a szerencsi férfi rendőrségi vegzálása. Szerdán először a Narancs írta meg, hogy Gyulán is nagyon hasonló eset történt, majd a 444-nek sikerült is beszélnie a szerencsétlenül járt, szintén idős férfival.

"Azt mondták, hogy a Facebook poszt miatt vagyok itt, én megmondtam nekik, hogy szerintem politikai eljárásról van szó" - ezt mondta a férfi a 444-nek. Őt egyébként Csóka-Szűcs Jánosnak hívják, és a helyi Kossuth Kör elnöke.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, kedden egy 64 éves férfit vittek el a lakásából a rendőrök, hozzá is hajnalban érkeztek ki meglepően nagy erőkkel. A jogászok szerint ugyan nem követett el semmit, a rend zord őrei azért eljárást indítottak ellene.

A mozgássérült és cukorbetegségben szenvedő férfi a 444-nek azt mondta, hogy a rendőrök egyébként korrektül jártak el vele, megkérdezték, hogy kérjenek-e neki ebédet, és hogy szüksége van-e gyógyszerre.

"Nem először történik velem ilyen. 1987-ben egy páran nem a párt hivatalos március 15-i rendezvényére mentünk, hanem a Petőfi-szoborhoz. Pont ugyanígy vittek el utána bennünket a rendőrök. Azóta eltelt több mint 30 év, de úgy tűnik nem változott semmi. A nagyapám miatt a Rákosi-rendőrség tartott házkutatást nálunk, nálunk a család ehhez hozzá van szokva" - mondta a férfi a 444-nek, aki, miután tavaly ellenzéki színekben indult az önkormányzati választáson, felkészítette a környezetét, hogy a dolgoknak következményei lehetnek.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.05.30

Balog Zoltán öt legundorítóbb kijelentése

A fideszes Balog Zoltánról tudjuk, hogy vizet prédikál, de néhány kijelentésével örökre beírta magát a csicskák könyvébe.

  • 2020.05.29

Úgy 8 milliárddal emeli a papok fizetését a Fidesz

Úgy látszik, csak az ápolók nem a pénzért dolgoznak, a papok igen. A pontos összeget nem közölték, de kábé 8 milliárdos emelést kapnak.

  • 2020.05.29

A fideszes Cser-Palkovics elmondta, a polgármesterek nem ismerték a fertőzöttek pontos számát

Az már elég gáz, hogy még a legnagyobb fideszes csicskák sem értenek egyet a pofátlan Orbán-kormánnyal. A fehérvári fideszes polgármester majdnemhogy kiteregette a szennyest.