Az orvos szerint: ha betör a járvány, nem lesz szájmaszk

Az orvos szerint: ha betör a járvány, nem lesz szájmaszk

A háziorvos szerint csak a részecskeszűrős maszk ér valamit a védekezésben, a mentőorvos szerint viszont úgysem lehet majd hozzájutni, fel kell készülni a kijárási tilalomra.

Ahogy arról már korábban írtunk, nem lehet szájmaszkot kapni Magyarországon. Munkatársaink budapesti és vidéki gyógyszertárakban, valamint webáruházaknál is érdeklődtek, mindenhol ugyanazt a választ kapták: hiánycikk.

Az EzaLényeg.hu most orvosokat kérdezett a szájmaszkkal kapcsolatban

Egy korábban budapesti háziorvosként praktizáló, nyugalmazott belgyógyász szerint a szájmaszkkal kapcsolatban több félreértés is él az emberekben.

Nem mindegy, hogy ki és milyen maszkot hord

Az orvos szerint csakis az úgynevezett sebészmaszk alkalmas a fertőzések elleni védekezésre. Ez az úgynevezett N95-ös maszk, ami részecskeszűrős anyagból készült, vagyis a levegőből a nem gáznemű anyagok legalább 95 százalékát képes kiszűrni. A doktor egyébként számos kollégáját megerősítve szintén azt mondja: aki egészséges, annak felesleges maszkot viselnie, aki pedig beteg, annak inkább karanténba kellene vonulnia.

Mindazonáltal zsúfolt helyeken óvintézkedésnek elmegy a maszk, de a járvány nem ettől fog megállni - mondta az orvos lapunknak.

Egész Európában nincs elég maszk

A korábban az Országos Mentőszolgálatnál magas pozíciót betöltő másik forrásunk szerint a járvány idején hasznos lehet a maszk viselése. Azonban esélyünk sem lesz megvásárolni ezeket, mert sem Magyarországon, sem Olaszországban, sem az Európai Unió más tagállamaiban nincsenek felkészülve a koronavírus-járványra. Egyszerűen nincs elég maszk. A mentőorvos azt mondja, a járvány ellen az egyetlen igazán hatékony eszköz a tartós kijárási tilalom lenne. A vírus lappangási ideje ugyanis olyan hosszú, hogy mire a tünetek jelentkeznek valakinél, már valószínűleg több embert is megfertőzött.

A mentőszolgálat korábbi munkatársa azt tanácsolja az embereknek, ne essenek pánikba, inkább készüljenek fel arra az eshetőségre, hogy több hétig nem hagyhatják majd el az otthonukat.

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.03.28

László Imre: két háziorvos is koronavírusos lett, mert nem kaptak védőfelszerelést

A kormány nem biztosított számukra megfelelő védőfelszerelést. A Fidesz hetek óta nem tesz semmit ezügyben, csak dobálóznak a számokkal, hogy hány maszk jött mennyi milliárdért. Közben nem tesznek semmit, csak az ellenzéket támadják.

  • 2020.03.27

Ujhelyi: 520 milliárd forint EU-forrás áll a kormány rendelkezésre

Ötszázhúszmilliárd forint uniós forrás áll már most a magyar kormány rendelkezésére a koronavírus-járvány elleni védekezésre - közölte az MSZP európai parlamenti képviselője pénteken online sajtótájékoztatóján.

  • 2020.03.27

LMP: béremelésre és az önkormányzatok nagyobb segítésére van szükség

Az egészségügyi és a szociális dolgozók bérének azonnali emelését, valamint az önkormányzatok nagyobb támogatását tartja szükségesnek az LMP a koronavírus-járvány elleni védekezés során.