Az MTI nem hajlandó kitenni Vadai Ágnes a fideszes pedofilbotrányról szóló közleményét - majd mi kitesszük

Az MTI nem hajlandó kitenni Vadai Ágnes a fideszes pedofilbotrányról szóló közleményét - majd mi kitesszük

Személyiségi jogokra hivatkozva cenzúrázza az ellenzéket az Orbánékat szolgáló MTI. Így védik a lebukott fideszes pedofilt.

Vadai Ágnes, a DK alelnökének a párt honlapján olvasható sajtóközleményét nem volt hajlandó átvenni az elvileg a közmédia részeként működő, a köz szolgálatára létrehozott Magyar Távirati Iroda.

Úgy látszik az MTI-nek fontosabb a hatalom szolgálata, mint a magyar emberek megfelelő tájékoztatása.

Mi viszont nem függünk a Fidesztől, ezért megírjuk az Orbán és kormánya számára legkellemetlenebb ügyeket is. Az olyanokat, mint Kaleta Gábor szóban forgó pedofilbotránya. Sokat írtunk már a beteges perverziójával lebukott fideszesről és arról, hogyan mentette meg a börtöntől a kormány, most mégis megint elő kell vennünk.

Tűrhetetlen, hogy a lakájmédia szintjére süllyedt MTI cenzúrázza az ellenzéki véleményeket.

Alább olvasható Vadai Ágnes közleményének lényege.

A Demokratikus Koalíció botrányosnak és gusztustalannak tartja a pedofil Kaleta fellebbezését, egyben reméli, hogy ez a húzás nem Orbánék újabb mesterkedése, hogy az ebben az ocsmány ügyben született ítéletért a pedofilbarát ügyészség helyett a maradék függetlenségéért küzdő bíróságot tegyék felelőssé! Főleg úgy, hogy az ügyészség sunnyogása miatt Kaleta Gábor már másodfokon sem kaphat ennél súlyosabb, csak enyhébb ítéletet.

Miután a kormány markában lévő Távirati Iroda is beszáltt a pedofilmosdatásba, Vadai Ágnes egy facebook bejegyzésben fakadt ki az ellenzéket sújtó cenzúrával szemben.

"A kormány és az ügyészség után az MTI is Kaletát védi. A 19 ezer kiskorúról készült pornográf felvételt a számítógépén tároló volt nagykövet személyiségi jogaira hivatkozva nem adta ki a közleményem az állami hírügynökség."

 

Nem elég, hogy Polt Péter "legfőbb ügyvéd" elintézte Kaletának a legenyhébb ítéletet, a pedofil fideszesnek még volt pofája fellebbezni. Az USÁ-ban már számolná vissza a 15 évet.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.04

Gyurcsány: Orbánék meg akarják kaparintani a teljes fesztiválpiacot

Először lerohasztják a fesztiválokat, hogy utána saját oligarcháik, rokonaik, haverjaik virágoztassák fel saját zsebre.

  • 2020.08.04

Orbán keménykedése miatt újabb 214 millió eurót bukott az ország

Az EGT/Norvég Alapokról készült friss kiadvány szerint a finanszírozásra kijelölt 15 ország közül Magyarország az egyetlen, amely 2014 óta nem jutott támogatáshoz - írta a Népszava.

  • 2020.08.04

Akár napokat is várni kell annak, aki koronavírus-tesztet csináltatna

A HVG egyik olvasója több napos kálvária után tudott csak koronavírus-tesztet csináltatni. Pedig tünetei is voltak, és orvos írta elő a tesztet.