Az MSZP elmondta, milyen lesz a 4. köztársaság: összefogást akarnak

Az MSZP elmondta, milyen lesz a 4. köztársaság: összefogást akarnak

100 településen jártak az MSZP vezetői, több ezer aktivistával konzultáltak, március 14-én elfogadták a stratégiájukat, Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatón mutatták be azt.

Tóth Bertalan kiemelte:

Az önkormányzati választások megmutatták, hogy a Fideszt le lehet győzni. Közel 100 ezer választóval többen támogatják az MSZP-t, mint az elmúlt időszakban, a Párbeszéddel együtt 10% körüli most a párt támogatottsága. A pártelnök szerint kiegyenlítetté váltak az erőviszonyok az ellenzéki oldalon.

Az MSZP három fő pillért határozott meg a jövőre nézve. Ezek a következők:

  1. jogbiztonság, demokrácia
  2. esélyegyenlőség megteremtése
  3. környezettudatosság

Tóth azt mondta, a párt ötvözni fogja a szociáldemokráciát a zöld politikával. A szakszervezetekkel és a zöld mozgalmakkal törekszik együttműködésre.

Salgótarjánt hozta fel példaként az egészségügy kapcsán Tóth Bertalan, ahol ösztöndíj jár az orvostan-hallgatóknak, bérlakás az orvosoknak, illetve iparűzési-adómentesség minden háziorvosnak.

Másik példaként említette, hogy az iskoláknak a fenntartójuktól függetlenül ugyanolyan finanszírozásban kellene részesülniük. Szerinte vissza kell adni a tanítási szabadságot, radikálisan kell a felsőoktatáshoz való hozzáférést bővíteni, hogy ne legyen szükség diákhitelre.

Szakszervezeteket, tisztességes béreket harcolna ki az MSZP, mert

a dolgozókat meg kell védeni és meg kell fizetni.

Tóth ennek kapcsán elmondta, stratégiai célokat tűzött ki a párt. Többek között:

  • egyenlő munkáért, egyenlő bért a gyakorlatban is
  • a szakszervezetek is részesüljenek az adó 1%-ból és az állam is tegyen hozzá 1%-ot
  • tanácsadó testületek jöjjenek létre az önkormányzatokban a szakszervezetek mellett.
  • házi gondozás, időskori ellátás megszervezése
  • egészségügy- és szociális ellátórendszer helyrerakása
A pártelnök szerint jövő szolidáris és zöld

Tóth Bertalan úgy véli, a korlátok nélküli kapitalizmus nem jó út. Szél, geotermikus- és zöld energia jelenti a fenntartható életet. Ha az ellenzék kormányra kerül, a teljes közlekedés átszervezését célul kell kitűzni, valamint valódi segítséget kell adni a CO-kibocsátás mérsékléséért.

A pártelnök hozzátette: az MSZP a jövő köztársaságáért küzd, ehhez már létrejött az ellenzéki egység. Világos üzeneteket fogalmazott meg ehhez a párt:

Közös lista, közös miniszterelnökjelölt, minden egyéni körzetben egy jelölt és előválasztások

Kunhalmi Ágnes kiegészítette az MSZP elnökét néhány gondolattal:

Mostanra kialakult a szavazók és a pártok között a bizalom a politikus szerint. Kunhalmi azonban úgy véli, a váratlan akciók, mint a két polgármester átigazolása, rombolja ezt a bizalmat, mert azt látják a választók, hogy nem a közös kormányzásért tesznek a pártok.

Kunhalmi szerint 2022-ben a magyarok kormányváltást akarnak.

Példaként hozta fel az önkormányzati- és a 2018-as választást, ahol az akarat már megvolt, csak a pártok együttműködése nem.

Kunhalmi a teveikhez hozzátette:

  • a bérlakásrendszer létrehozását szorgalmazni kell
  • 6,5% emelést kell adni a nyugdíjasoknak
  • az egészségügy kapcsán elmondta, hogy a sportra költött 300 milliárdból át kell csoportosítani egészségügyi területekre is 
  • garantált bérminimumhoz kössék a pedagógusok juttatását, (amely így 210600Ft lenne)
  • új, szakmai alaptanterv készüljön
Az MSZP képviselője összefoglalásul azt mondta: a 4. köztársaság szükséges, nemcsak demokratikus, hanem szociális köztársaság létrehozásával!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.03.28

László Imre: két háziorvos is koronavírusos lett, mert nem kaptak védőfelszerelést

A kormány nem biztosított számukra megfelelő védőfelszerelést. A Fidesz hetek óta nem tesz semmit ezügyben, csak dobálóznak a számokkal, hogy hány maszk jött mennyi milliárdért. Közben nem tesznek semmit, csak az ellenzéket támadják.

  • 2020.03.27

Ujhelyi: 520 milliárd forint EU-forrás áll a kormány rendelkezésre

Ötszázhúszmilliárd forint uniós forrás áll már most a magyar kormány rendelkezésére a koronavírus-járvány elleni védekezésre - közölte az MSZP európai parlamenti képviselője pénteken online sajtótájékoztatóján.

  • 2020.03.27

LMP: béremelésre és az önkormányzatok nagyobb segítésére van szükség

Az egészségügyi és a szociális dolgozók bérének azonnali emelését, valamint az önkormányzatok nagyobb támogatását tartja szükségesnek az LMP a koronavírus-járvány elleni védekezés során.