Az ellenzék megakadályozta Orbán teljhatalmát

Az ellenzék megakadályozta Orbán teljhatalmát

Az ellenzék ellenállásának köszönhetően a héten még biztosan nem tudja a Fidesz megszavazni a felhatalmazási törvényt. 

137 igen, 52 nem aránnyal nem szavazta meg az országgyűlés a házszabálytól való eltérést. Ennek köszönhetően ma még biztosan nem tudják kivételes eljárásban tárgyalni, kedden pedig elfogadni a felhatalmazási törvényjavaslatot. 

Nem lett meg a szükséges 4/5

Mivel az ellenzék nemmel szavazott, a héten nem tudják elfogadni. Ugyanakkor jövő héten kedden már el tudja fogadni a Fidesz-KDNP a törvényjavaslatot, ugyanis a kétharmados többség hozzájárult a sürgősségi napirendre vételhez.

A szavazás előtt az ellenzéki pártok felszólalói keményen kritizálták a törvényjavaslatot.

DK: a nemzeti egység nem jelenti a feltétel és korlátok nélküli engedelmességet

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezetője arról beszélt, ha azt kérik, hogy a konkrét veszélyhelyzet megoldásában közreműködjenek, akkor ezt megteszik, de ha arra kérnek felhatalmazást, hogy bármit engedjenek meg a regnáló hatalomnak a veszélyhelyzetre hivatkozva, akkor muszáj azt mondani, hogy "eskünk, tisztességünk, hazafiságunk okán ezt nem tudjuk megtenni".

Azért nem, mert azért küzdünk, hogy hazánk maradjon demokratikus, szabad jogállam; nem lehet éppen ezeket elvenni, bármilyen más harc ürügyén - fogalmazott. 

Párbeszéd: nem adunk időkorlát nélküli felhatalmazást a kormánynak!

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője szerint a törvényjavaslatban Orbán Viktor olyan időkorlát nélküli felhatalmazást kér, amelyre egész Európában nincsen példa.

"Ön miniszterelnök úr, nem a vírust akarja egyedül legyőzni, hanem minket is" - fogalmazott Szabó Tímea, aki szerint a javaslat arra is felhatalmazást ad a kormánynak, hogy felszámolja "a szabad sajtó maradékát is", és akár orvosokat, sajtómunkásokat és ellenzéki képviselőket is börtönbe zárjon, ha a kormánynak nem tetsző dolgokat mondanak. Ezt diktatúrának hívják - jelentette ki, hozzátéve, hogy a Párbeszéd nem fog időkorlát nélküli felhatalmazást adni a rendeleti kormányzásra.

Jobbik: a kormány csak saját magával akar együttműködni

Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője többek közt arról beszélt, hogy a legrosszabbul kereső magyarok, az egészségügyi és a rendvédelmi dolgozók azok a hősök, akik most a hátukon cipelik az országot. Arra kérte a parlamentet, hogy felállva és tapssal mondjanak köszönetet nekik ezért.

MSZP: kilencven napig tartson a kormányrendeletek hatálya!

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője szerint az ország helyzete miatt együttműködésre van szükség. De az nem együttműködés, hogy "leteszek valamit az asztalra és azt mondom, hogy ez van". Hozzátette, az ellenzék már felajánlotta, hogy konszenzussal fogadjanak el egy olyan törvényt, ami felhatalmazza a kormányt a cselekvésre, de "nem a korlátlan cselekvésre".

Az ellenzék ezért azt kéri, hogy a veszélyhelyzetben meghozott kormányrendeletek hatályát kilencven napban maximalizálják. Arra kérte a kormányfőt, személyesen járjon el a Fidesz és a KDNP frakcióknál, hogy ez a határidő június 30-a legyen és annak lejárta után az Országgyűlés döntsön a meghozott rendeletek további sorsáról. Hozzátette: amennyiben ezt a kérdést rendbe teszik, akkor még hétfőn egyhangú döntés születhet a törvényjavaslatról. A szocialista politikus végül Orbán Viktorhoz fordulva azt mondta: el kellene döntenie, hogy a vírust akarja legyőzni vagy az ellenzéki képviselőket.

LMP: még nem látszik, mennyire nehéz a helyzet

Keresztes László Lóránt, a LMP frakcióvezetője köszönetet mondott a járvány megfékezéséért dolgozó embereknek. Majd kitért arra, hogy az elmúlt tíz évben a magyar politika egyfajta mocsárba süllyedt, és szereplői ebből nagyon nehezen tudnak kijönni, pedig nagy szükség lenne rá. Szerinte abban mindenki egyetért, hogy a békeidőben szokásos eljárások most nem megfelelőek, kell egy világos jogrend, egy olyan felhatalmazás a kormánynak, hogy az intézkedéseket kellő gyorsasággal tudja meghozni. A felhatalmazási törvény azonban arról szól, hogy lehetőséget ad a kormánynak gyakorlatilag a rendeleti úton történő kormányzásra a védekezéssel összefüggésben időkorlát nélkül a parlament ellentétes döntésig. Ezzel nagyon sokan nem tudnak azonosulni, és ezért alakult ki a helyzet súlyosságához mérten egy méltatatlan vita.

Hozzátette: a hétfői és keddi parlamenti nap egyik legfontosabb kérdése lesz, hogy sikerül-e példát mutatni, olyan lépéseket tenni, hogy valóban konszenzussal fogadjanak el egy nagyon kemény intézkedést. Ehhez kellenek garanciák, kell időkorlát, és a szükséges gesztust a kormányoldalnak kell megtennie.

Arról, mik a legnagyobb gondok Orbán és bábjai törvényjavaslatával, itt írtunk részletesen. 

De nem csak az ellenzéki politikusok szólaltak fel az Orbánnak teljhatalmat adó javaslat ellen. Szabó Szabolcs elsők közt járta végig, mik a legnagyobb veszélyei ennek a csomagnak. Nem sokkal később pedig a SzabadAHang csoport indított petíciót a javaslat ellen. 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.04.10

5 ok, amiért Orbán a felelős az idősotthon tömeges megfertőződéséért

A Pesti úti idősotthonnal kapcsolatban két dolgot ki kell jelenteni:

     1. Orbán Viktor, nem pedig Karácsony Gergely az eset politikai felelőse,

     2. Budapest nem vált vírusgóccá, az otthon számai torzítják a statisztikát.

  • 2020.04.09

Egyre nagyobb a harc - Orbán emberei nem képesek együttműködni

Nagyon szomorú, ahogy naponta többször is egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozatokat tesznek Orbán bábjai. Hát komolyan nem lehet legalább a járvány idejére összefogni?

  • 2020.04.09

Orbán két pénzügyese még a járvány idejére sem képes együttműködni

Orbán igazán rászólhatna az embereire, hogy legalább a koronavírus-járvány idejére próbáljanak már meg együttműködni. Egy egész ország sorsa múlik ezen!