Az amerikai külügyminiszter nagy ívben elkerüli Magyarországot Orbán miatt

Az amerikai külügyminiszter nagy ívben elkerüli Magyarországot Orbán miatt

Közép-európai körutat tesz Mike Pompeo, az USA külügyminsztere. A kínai kommunista diktatúrával pajtizó Orbánnal inkább nem akar találkozni.

Mike Pompeo, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere végigjára Közép-Európa szinte összes országát. Diplomáciai körútján ellátogat Csehországba, Ausztriába, Szlovéniába és Lengyelországba, ahol az országok külügyminisztereivel, miniszterelnökeivel egyeztet - írta meg a 444.

Hiába nyalt Orbán be Trumpnak, az amerikai külügyminiszter nem hajlandó találkozni vele.

Még Trump embere sem akar egy olyan miniszterelnökkel tárgyalni, aki eladta magát a Kínai Kommunista Pártnak.

Az amerikai külügyminiszter kifejezetten hangsúlyozta, hogy azért nem látogatja meg Magyarországot és Szlovákiát sem, mert ez a két állam becsicskult a kínaiaknak. A két ország az amerikaiak figyelmeztetései ellenére sem szakították meg a kapcsolatot a Kínai Népköztársaságnak kémkedő Huawei céggel.

Néhány kisebb közép-európai ország nem tudott vagy volt elég bátor, hogy Amerikával együtt kiálljon a kínai befolyásszerzés ellen - mondta Mike Pompeo egyértelműen Magyarországra és Szlovákiára utalva.
Orbánnak nem csak nincs bátorsága Kínával szembeszállni, de nem is akar. A felcsúti miniszterelnök szívesen dörgölőzik a keleti diktatúrához, mert ott nem nézik rossz szemmel a magyar demokrácia lebontását.

 

Akár még a saját népének is hazudik, ha egy ócska kínai maszkvarró gépről van szó.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.24

Rés a pajzson: a szakemberek hiányát nem tudják gépekkel pótolni Orbánék

Orbán szerint teljes fegyverzetben várja a vírus második hullámát Magyarország. A 444 matekpéldája pofonegyszerűen bizonyítja, hogy hiába vannak a kórházak felszerelve, ha nincs elég egészségügyi dolgozó, aki az eszközöket kezelje.

  • 2020.09.24

Fekete-Győr: Polt Péter semmiképp sem maradhat főügyész a kormányváltás után

A Momentum elnöke, Fekete-Győr András az ATV műsorában beszélt a kormányváltás utáni feladatokról.

  • 2020.09.24

Orbán ugyan nem lesz ott, de ezrek zsúfolódnak majd össze a Szuperkupán

Hiába kérték más országok államfői és ellenzéki politikusok, Orbán Viktor nem akarta zárt kapussá tenni a mai Szuperkupa-döntőt. Járvány ide vagy oda, több ezer ember fog összezsúfolódni a Puskás Arénában.