A belgrádi vasút az Orbán-Mészáros érdekkörnek fontos

A belgrádi vasút az Orbán-Mészáros érdekkörnek fontos

A Demokratikus Koalíció (DK) továbbra is tiltakozik a Budapest-Belgrád vasútvonal ellen, mivel azt Magyarország számára káros beruházásnak tartja - mondta Varju László.


A DK alelnöke azt mondta: Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor kedvenc gázszerelő-vasútépítője jár majd jól ezzel a projekttel, amely éppen ezért csak az Orbán-Mészáros érdekkörnek fontos.

Varju László aljasságnak nevezte, hogy a kormány a koronavírus-járvány okozta gazdasági katasztrófa kellős közepén ragaszkodik az ország eladósításához, ráadásul egy olyan beruházás miatt, amely legkorábban 130 év alatt térülhet meg.

Varju László elmondta, a kormányoldal jövő héten a vasútépítésre szánt ezermilliárd forint közpénz elköltésének titkosítását is elfogadhatja a parlamentben. Megjegyezte továbbá, a közelmúltban Kína magyarországi nagykövetével is konzultált a beruházásról, akitől nem kapott egyértelmű választ arra, mikor épülhet meg a vonal teljes, Belgrádot a görögországi Pireusszal összekötő szakasza.

 

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.06.05

MSZP: 46000 magyar hal meg évente, mert rossz az egészségügy

Az újjáépítés helyett a fideszes oligarchák költségvetését nyújtotta be javaslatként a kormány a törvényhozásnak - mondta online sajtótájékoztatóján Korózs Lajos, a parlament népjóléti bizottságának szocialista elnöke.

  • 2020.06.05

Szégyen: Orbán már megint egy diktátornak puncsol

A felcsúti miniszterelnök nem bír leállni. Most épp a fehérorosz diktátorhoz dörgölőzik, ezzel szégyent hoz Magyarországra. Megint. 

  • 2020.06.05

Új Simicska: 24 milliárdot keresett Szíjj László

157 milliárd forint értékben értékesítette szolgáltatásait tavaly Szijj László cége. Ez szinte kizárólag állami megrendelésekből származik. Üzemi eredményük 31,5 milliárd volt.