Alakszai Zoltán, Miskolc legnagyobb fideszes csicskája kétszázezer forintnyi közpénz vacsorázott el

Alakszai Zoltán, Miskolc legnagyobb fideszes csicskája kétszázezer forintnyi közpénz vacsorázott el

Miskolc városának korábbi fideszes jegyzője közpénzből fizetett egy laza kétszázezres éttermi számlát. 

A pofátlanságra Bazin Levente, a Velünk a Város önkormányzati képviselője világított rá pénteken, a Városháza főbejárata előtt megtartott sajtótájékoztatón.

És mielőtt még Alakszai újabb hazudozásba kezdene, a politikus kijelentette, az összegről számlájuk is van bizonyíték gyanánt. A fidesz-bábot arra kéri, számoljon el a miskolci lakosoknak arról, mi oka volt az önkormányzati bankkártyát erre a célra használni.

A múlt héten arról kérdeztem a korábbi jegyzőt, miért vett fel havi bruttó fél millió forintot stratégiaalkotásért, monitorozásért és javaslatok megfogalmazásáért tavaly augusztusig. Arra nem válaszolt, csupán annyit mondott, „személyeskedéssel nem foglalkozik és az ilyen támadások az igazság kimondásában nem fogják megakadályozni”. A közpénzfelhasználás nem személyes ügy. Ez szerződéssel bizonyított tény. Várjuk, hogy ezekkel a tényekkel kapcsolatban is kimondja az igazságot - fogalmazott Bazin.

Ez még semmi. Az is kiderült, hogy több hasonló számla is rendelkezésükre áll az önkormányzatról. Persze, mind százezres nagyságrendű.

A képviselő Alakszaihoz szegezte a kérdést, 

Hasonló nagyságrendű összegekből, mint amit a volt jegyző elvacsorázott, sok miskolci család jó esetben egy hónapig él! Gondolt vajon erre ön?
Azt is megjegyezte, hogy a fidesz-csáp  a kérdések megválaszolása és a szokásos sajtótájékoztatói helyett „most épp a Facebook-oldalán haknizik, és kamu bejegyzésekben privatizációs stopot hirdet.” Meg is érdeklődte: vajon jegyzősége alatt miért nem hirdetett „dőzsölés-stopot?” Sőt, a drágalátos volt jegyző, "nem ad választ arra sem, hogy mikor hajlandó visszafizetni a Miskolc Holding kasszájába azt a közel 10 milliárd forintot, ami hiányzott, amikor átadták a várost?"

Bazin a Velünk a Város nevében felszólította Alakaszait, hogy „hagyja abba a szánalmas haknizást, és válaszoljon a feltett kérdésekre" és, hogy "Tiszteljék meg a miskolciakat legalább ennyivel!"

A fideszes csicska közleményben reagált.

Természetesen, értelmes választ nem tudott adni, hiszen taktikája ismét az elterelés volt.

Már-már nevetséges, hogy a fidesz-bábnak nem sikerül megemésztenie a 2019-es csúnya vereségét, és minden erejével azon van, hogy besározza a jelenlegi vezetést. Közösségi média platformján minden rohadt posztja gyűlöletkeltésről szól, ami könnyűszerrel oda fog vezetni, hogy szépen lassan az a néhány fideszes polgár is lemorzsolódik róla, akik még valaha támogatták.

via

 

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.30

Újabb szobrok, amelyek 137 évnyi Borsodi átlagkeresettel egyenlőek

Rosszul gondolta az, aki azt hitte, az Orbán-kormányt tönkretette anyagilag a válsághelyzet. Dehogyis! Még egy újabb adag szoborcsomagra is futja. 

  • 2020.07.29

Lehet, hogy Ön is Mészáros szalmonellás tojásaiból vásárolt

Nagyon sok szalmonellás tojást kell visszahívnia az áruháznak. 

  • 2020.07.28

Végre irtják a szúnyogokat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

A Nemzeti Népegészségügyi Központ 180 napra engedélyezte a légi kémiai szúnyogirtást egy esetleges szúnyogok okozta betegséghullám megjelenését figyelembe véve.