Elhunyt Bálint gazda

Elhunyt Bálint gazda

100 éves korában elhunyt Bálint György, egy ország Bálint gazdája. 

Közel 101 éves korában elhunyt Bálint György, volt országgyűlési képviselő, kertészmérnök, író, az ország kertésze. 

Bálint gazda 1919. július 28-án született Gyöngyösön. 1941-ben kertészmérnöki diplomát szerzett. A világháborúban átvészelt munkaszolgálatot, majd két koncentrációs tábort.

A Bálint gazda név akkor ragadt rá, amikor Magyar Televízió Ablak című műsorában dolgozott. 1994 és 1998 között a  Szabad Demokraták Szövetségének országgyűlési képviselője volt. 

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere megható sorokkal búcsúzott Bálin Györgytől:

Mi lesz velünk nélküled, Gyuri bácsi?

Hiába voltál itt velünk, több mint száz évig, még mindig annyi mindent kellene tanulnunk tőled. Te a kertészkedésről beszéltél, de mi végig tudtuk, hogy sokkal többre tanítasz: az élet szeretetére, alázatra, elfogadásra, emberségre, a föld más teremtményeivel való harmóniára.

Nélküled hogyan fogjuk megállítani azt a borzasztó züllést és pusztulást, amiben élünk? És ha már elpusztul a világ, lesz a sírjára virág?

Adja a teremtő, hogy jó tanítványaid tudjunk lenni. De most csak ülünk szótlanul, összeroskadva.

Senki nem tisztelte nálad jobban. Hát legyen könnyű neked a föld!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.09

Pécsi kutatók találhattak a koronavírus ellen bevethető hatóanyagot

Hatalmas magyar siker lehet, ha tényleg az allergia elleni orrsprayben lévő hatóanyag lesz gyógyszer a koronavírus ellen.

  • 2020.07.06

Elhunyt Ennio Morricone

A világ egyik legnagyobb zeneszerzője 91 éves korában halt meg. 

  • 2020.07.05

Mit ígérnek neked a csillagok ezen a héten?

Siker? Pénz? Szerencse? Vagy éppen fellegek gyűlnek fejed felett? Horoszkópunkból megtudhatod, mit árulnak el rólad a csillagok.